Tervszerűen folyik a kivitelezés az uszoda területén

Tervszerűen folyik a kivitelezés az uszoda területén

Folyamatosan dolgoznak a szakemberek az új fedett uszoda épületén a Lőverekben. Jól haladnak a munkálatok, azonban jelentkeztek nem várt kihívások, amelyeket meg kell oldania a kivitelezőnek.

Már a bontás sem volt egyszerű, de az épület alapozásánál itt is jöttek elő nem várt körülmények. Ilyen volt a vízbetörés, ugyanis a Sörházdomb felől jön a rétegvíz. Ennek kivédésére több kutat telepítettek, amelyek folyamatosan víztelenítik a munkagödröt. Az alapozásnál jött egy ennél váratlanabb helyzet, ugyanis meg kell erősíteni az altalajt az 50 méteres medence leendő helye alatt. A kivitelezés tervszerűen folyik, a jelenleg a vasbeton szerkezet építése zajlik. Az alaplemez elkészült, most már a gépészeti rész vasbeton falai épülnek. Megkezdték a középső résznél a falak építését, illetve a nagymedence alatti talajmegerősítési munkálatok is elkezdődtek, ami azt jelenti, hogy kavicscölöpöket helyeznek el a medence alá. Ennek az a célja, hogy az itt lévő talajt megerősítse, homogén teherbírást tudjon létrehozni.