Megkezdődött a Várkerület II. szakaszának felújítása

Megkezdődött a Várkerület II. szakaszának felújítása

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében Magyarország Kormányának egyetértő hozzájárulásával, önkormányzati kérésre – a soproni emberek szolgálatában és igényére – kerül megvalósításra a projekt.

A Várkerület I. szakaszának elkészültét követően több mint 540 millió Ft-ból valósul meg az Ötvös utca – Széchenyi tér közötti terület felújítása. A sikeres közbeszerzést követően a kivitelezési munkák 2020 április 22-én, a munkaterület átadásával kezdődnek meg, és még ebben az évben befejeződhet a fejlesztés, amennyiben nem merül fel akadályozó tényező.    

A kivitelezés során először a páratlan (külső) oldalon kezdődnek meg a munkák a vízi közművek építésével, majd ezt követően folytatódnak a burkolat bontási és építési munkái. 

Várhatóan a közműépítés májusban elkezdődhet a páros (belső) oldalon is. A gázszolgáltató tájékoztatása szerint még a közműmunkák előtt sor kerül az épületeket betápláló régi acélcsöves gázvezetékek felújítására. 

2020. július végétől szeptember elejéig az érintett útszakaszon útlezárás lesz az út közepén lévő víz gerincvezeték cseréje miatt. A Széchenyi tér felőli részen forgalomlassító sziget, új buszöblök és útszegélyek kerülnek kialakításra, továbbá az úttest felújításra kerül. Ezen idő alatt a buszok az érintett útszakaszon nem közlekednek. A forgalmi rend változásáról külön tájékoztatást nyújt a közlekedést szolgáltató cég.  

2020. szeptembertől a járdaszakaszokon az ágyazati rétegek és betonozás elkészültével megkezdődhet az új burkolatok kialakítása.  

A kivitelezés tartalma: 

A külső oldalon sor kerül a meglévő szennyvíz- és a csapadékcsatorna bélelésére, majd az épületekhez új bekötőcsövek és aknák kerülnek kialakításra. Mindkét oldalon megújulnak a vízbekötések. A jelenlegi rossz állagú víz gerincvezetéket új, korszerű műanyag bevonatos acélcsőre cseréljük. A belső oldalon felújításra kerülnek a szennyvíz-és csapadékcsatorna gerincvezetékei és a bekötések is megújulnak. 

Az Ötvös utca és a Széchenyi tér közötti szakaszon, a Várkerület korábbi felújítása során megvalósult burkolási formák és növényzet kerül kialakításra. A belső oldalon dupla beállós buszöböl, illetve a jelenlegi élelmiszerbolt előtt áruszállítására kijelölt parkolóterület kerül kialakításra. A gyalogos járda a jelenleginél jóval szélesebb lesz. A gyógyszertár előtt és a Széchenyi palota mellett lévő fák megmaradnak, több átültetésre kerül, illetve új klímatűrő fák ültetésére kerül sor. 

A Várkerület külső oldalán kialakított kerékpárút folytatódik a Széchenyi térig, ahol egy forgalomlassító szigettel új gyalogos-és kerékpáros átkelő létesül. A vendéglátóhelyek számára kialakított teraszokhoz hasonlóan új teraszokat és növényágyásokat alakítunk ki.   

A köztér a Várkerület I. ütemében alkalmazott koncepcióval megegyező módon kerül kialakításra, az ott alkalmazott burkolati anyagoknak megfelelően - a gránitkő szegélyek között klinkertégla, illetve hasított egész és felezett bazalt nagykockakövek.

A jelenlegi közvilágítási rendszer helyett LED-es fényforrásokkal egységes kandeláberes közvilágítás készül. Új padokat, szemetesedényeket és kerékpártárolókat helyezünk el.

A projekt megvalósítását követően a kerékpározás népszerűsítése érdekében kiadványokat készítünk, illetve több rendezvényt és közösségi akciót szervezünk.  

A Várkerület rekonstrukciójának Ötvös u – Széchenyi tér közötti szakaszon folyó munkálatai során kérjük az itt élő lakók, üzlettulajdonosok, üzemeletetők, itt dolgozók és természetesen a város polgárainak, az ide látogató turistáknak türelmét és együttműködését. A Várkerület megújulása remélhetőleg mindenki számára kárpótolni fogja a kellemetlenségekkel járó felújítási időszakot.

További információ kérhető: 06 30/4065 944-as telefonszámon és a kelemen.imre@sopron-ph.hu e-mail címen. 

Kivitelezési terv itt megtekinthető.


 

Fotók forrása: www.sopronmedia.hu